Arcplasztika

Arcplasztika

Az arcplasztika az egyik leglátványosabb eredményekkel kecsegtető terület a plasztikai sebészetben. Mivel az idő múlásával az arc öregedési folyamaton megy keresztül, hiszen a bőr kollagéntermelése csökken, a csontfelszívódási folyamatok az arc-, homlok- és állcsontok kisebbedéséhez vezetnek, valamint kevesebb lesz a zsírszövet, az arcizmok pedig veszítenek rugalmasságukból, az arcbőr megereszkedik, a mimikai ráncok megerősödnek. Ez általános fáradt megjelenést eredményezhet, mely a fizikai tünetek mellett pszichésen is megviselheti az embert. Az arcplasztika azonban tökéletes és biztonságos megoldás ezeknek a változásoknak a hatékony korrigálására, melynek eredményeként arcunk újra üde, ragyogó és fiatalos lehet. 

Milyen eredményt várhatok az arcplasztikától?

Az arcplasztika után azonnal észrevehető a megújulás, de a végleges eredményre néhány hetet várni kell. Közvetlenül a beavatkozás után ugyanis még gyulladt, felpüffedt lehet az adott terület, véraláfutások keletkezhetnek, tapasztalhatunk húzó érzéseket és néhány napig fájdalmat is.

A gyógyulási folyamat alatt a duzzanatok azonban folyamatosan lankadnak, a véraláfutások eltűnnek, a hegek begyógyulnak, a fájdalom megszűnik, végül pedig egy teljesen megújult arcbőr, ezzel együtt üde és friss külső köszön vissza ránk a tükörben. Arcunk karaktere, az arcmimikánk nem változik, a kezelés eredményeképpen tehát természetes, de sokkal fiatalosabb megjelenésünk lesz.

A beavatkozás tartós hatású, de néhány év elteltével szükség lehet időszakos frissítésre a kívánt megjelenés fenntartása érdekében. Egészséges életmóddal viszont évekig is megőrizhetjük visszakapott fiatalos külsőnket, ezért érdemes betartani az orvosi utasításokat a kezelés után is.

Mi történik az arcplasztikai műtét során?

Az arcplasztika helyi érzéstelenítéssel vagy altatásban történik, melyet egy személyes konzultáció és vizsgálatok előznek meg.
A konzultáció alkalmával elkérjük a páciens néhány személyes adatát, hogy a továbbiakban még pontosabb és személyre szabottabb ellátásban tudjuk részesíteni. Ezt követi egy alapos vizsgálat, valamint az igények felmérése, amely során fotó is készül az adott, műteni kívánt területről a sikeres beavatkozás előkészítésének érdekében.

A konzultáció során a páciens részletes tájékoztatást kap a műtét előtti, alatti és utáni fontos teendőkről, az esetleges további vizsgálatok szükségességéről, melyről minden esetben e-mailben is küldünk tájékoztatást.

Műtét helyi érzéstelenítésben

Ha a választott műtét helyi érzéstelenítésben történik, nincs szükség előzetes orvosi vizsgálatokra. A műtét kiírt kezdési időpontjához képest viszont egy órával korábban érdemes megérkezni és beregisztrálni. A kezelőben ugyanis még néhány adminisztratív teendő várja a pácienst, és ezt követően foglalható el a szoba, melyben a műtétig kényelmesen be lehet rendezkedni. Itt újra lehetőség nyílik a műtét menetének átbeszélésére és a műtét típusától függően, ha szükséges, a doktor úr elvégzi a fontos berajzolásokat is. A helyi érzéstelenítésben végzett műtét után, rövid orvosi megfigyelést követően, a páciens hazamehet. A kontroll-, illetve varratszedés időpontját ekkor, de akár a műtéti előjegyzéskor is le lehet foglalni.

Műtét altatásban

Ha a választott műtét altatásban történik, elengedhetetlenek az előzetes orvosi vizsgálatok, melyeknek eredményeit a páciensnek a műtétre magával kell hoznia. A vizsgálatok nagy része helyben is elvégezhető előzetes időpontegyeztetéssel.

Az előzetes vizsgálatok a következők:

Altatásos műtét esetén a páciens 1-2 napot a klinikán tölt, ideális esetben a műtét másnapjának reggelén már haza is mehet. A műtét kiírt kezdési időpontjához képest érdemes egy órával korábban megérkezni és beregisztrálni, a kezelőben ugyanis még néhány adminisztratív teendő várja a pácienst. Ezt követően foglalható el a szoba, melyben a műtétig kényelmesen be lehet rendezkedni.

Arcplasztika vélemények

Arcplasztika után

Az arcplasztika után fontos, hogy a páciens gondosan kövesse és betartsa az orvosi utasításokat a lehető legjobb eredmények elérése és a komplikációk elkerülésének érdekében.

A regenerálódási időszakban

Ez utóbbiak lassúbb gyógyulási folyamatot eredményeznek és fennállhat a bőrkárosodás veszélye is. A műtét fajtájától függően egyéb szabályok betartására is szükség lehet, amelyről a páciens a konzultáció során, illetve a műtétet követően részletes tájékoztatást kap szóban és írásban egyaránt.

A kontrollvizsgálaton a doktor úr ellenőrzi a páciens gyógyulási folyamatát és szükség esetén tanácsot ad a további teendőkről. A sikeres beavatkozáshoz minden előirányzott, fontos lépést be kell tartani a gyógyulási időszakban és azt követően is.

Arcplasztika árak

Az arcplasztikai beavatkozások ára több tényezőből áll össze. A pontos árat plasztikai sebészeti konzultáció alapján tudjuk meghatározni. Kérjen most időpontot!

Kapcsolat

KAPCSOLAT - részletes

RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÁST KÉREK

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
E-mail cím nem megfelelő
  • Ausztria
  • Belgium
  • Bulgária
  • Cseh Köztársaság
  • Dánia
  • Egyesült Államok
  • Egyesült Királyság
  • Észtország
  • Finnország
  • Franciaország
  • Görögország
  • Hollandia
  • Horvátország
  • Írország
  • Kanada
  • Kína
  • Lengyelország
  • Lettország
  • Litvánia
  • Luxemburg
  • Magyarország
  • Málta
  • Németország
  • Norvégia
  • Olaszország
  • Oroszország
  • Portugália
  • Románia
  • Spanyolország
  • Svájc
  • Svédország
  • Szerbia Köztársaság
  • Szlovákia
  • Szlovénia
  • Törökország
  • Ukrajna
  •  
  • Afganisztán
  • Albánia
  • Algéria
  • Anguilla
  • Amerikai Virgin-szigetek
  • Andorra
  • Angola
  • Antarktisz
  • Antigua és Barbuda
  • Argentína
  • Aruba
  • Ausztrália
  • Ausztria
  • Azerbajdzsán
  • Bahama-szigetek
  • Bahrein
  • Banglades
  • Barbados
  • Belgium
  • Belize
  • Belorusszia
  • Benin
  • Bermuda
  • Bhután
  • Bissau-Guinea
  • Bolívia
  • Bosznia-Hercegovina
  • Botswana
  • Brazília
  • Brunei
  • Bulgária
  • Burkina Faso
  • Burundi
  • Chile
  • Ciprus
  • Comoros
  • Cook-szigetek
  • Costa Rica
  • Csád
  • Cseh Köztársaság
  • Dánia
  • Dél-Afrika
  • Dél-Georgia
  • Dél-Korea
  • Dominika
  • Dominikai Köztársaság
  • Dzsibuti
  • Ecuador
  • Egyenlítoi Guinea
  • Egyesült Államok
  • Egyesült Arab Emírségek
  • Egyesült Királyság
  • Egyiptom
  • El Salvador
  • Elefántcsontpart
  • Eritrea
  • Észak-Korea
  • Észak-Mariana-szigetek
  • Észtország
  • Etiópia
  • Falkland-szigetek
  • Feröer-szigetek
  • Fidzsi-szigetek
  • Finnország
  • Francia Guyana
  • Francia Polinézia
  • Franciaország
  • Fülöp-szigetek
  • Gabon
  • Gambia
  • Ghána
  • Gibraltár
  • Grenada
  • Grúzia
  • Grönland
  • Guadeloupe
  • Guam
  • Guatemala
  • Guinea
  • Guyana
  • Görögország
  • Haiti
  • Holland Antillák
  • Hollandia
  • Honduras
  • Hongkong
  • Horvátország
  • India
  • Indonézia
  • Irak
  • Irán
  • Írország
  • Izland
  • Izrael
  • Jamaica
  • Jemen
  • Jordánia
  • Kajmán-szigetek
  • Kambodzsa
  • Kamerun
  • Kanada
  • Karácsony-sziget
  • Katar
  • Kazahsztán
  • Kelet-Timor
  • Kenya
  • Kína
  • Kirgizisztán
  • Kiribati
  • Kolumbia
  • Kongó
  • Kongói Dem. Közt. (Zaire)
  • Koszovó
  • Kuba
  • Kuvait
  • Közép-Afrikai Köztársaság
  • Laosz
  • Lengyelország
  • Lesotho
  • Lettország
  • Libanon
  • Libéria
  • Líbia
  • Liechtenstein
  • Litvánia
  • Luxemburg
  • Macedónia
  • Madagaszkár
  • Magyarország
  • Makaó
  • Malajzia
  • Malawi
  • Maldív-szigetek
  • Mali
  • Málta
  • Marokkó
  • Marshall-szigetek
  • Martinique
  • Mauritánia
  • Mauritius
  • Mayotte
  • Mexikó
  • Moldova
  • Monaco
  • Mongólia
  • Montenegró
  • Montserrat
  • Mozambik
  • Myanmar
  • Namíbia
  • Nauru
  • Németország
  • Nepál
  • Nicaragua
  • Niger
  • Nigéria
  • Niue
  • Norfolk-sziget
  • Norvégia
  • Olaszország
  • Omán
  • Oroszország
  • Pakisztán
  • Palau
  • Panama
  • Pápua Új-Guinea
  • Paraguay
  • Peru
  • Portugália
  • Puerto Rico
  • Reunion
  • Románia
  • Ruanda
  • Saint Kitts és Nevis
  • Saint Pierre és Miquelon
  • Salamon-szigetek
  • San Marino
  • Sao Tome és Principe
  • Seychelle-szigetek
  • Sierra Leone
  • Spanyolország
  • Srí Lanka
  • Suriname
  • Svájc
  • Svédország
  • Szamoa
  • Szaúd-Arábia
  • Szenegál
  • Szent Ilona
  • Szent Lucia
  • Szerbia Köztársaság
  • Szingapúr
  • Szíria
  • Szlovákia
  • Szlovénia
  • Szomália
  • Szudán
  • Szváziföld
  • Tadzsikisztán
  • Tajvan
  • Tanzánia
  • Thaiföld
  • Togo
  • Tokelau
  • Tonga
  • Trinidad és Tobago
  • Tunézia
  • Turks és Caicos szigetek
  • Tuvalu
  • Türkmenisztán
  • Törökország
  • Uganda
  • Új-Kaledónia
  • Új-Zéland
  • Ukrajna
  • Uruguay
  • Vanuatu
  • Vatikáni városállam
  • Venezuela
  • Vietnam
  • Wallis- és Futuna-szigetek
  • Üzbegisztán
  • Zambia
  • Zimbabwe
  • Zöld-foki-szigetek
  • Örményország
+36
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!